fbpx

Adatkezelési szabályzat

§ Adatkezelés az érintett hozzájárulása alapján

(1)  Amennyiben a Társaság hozzájáruláson alapuló adatkezelést kíván végezni, az érintett hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez az 1. számú melléklet szerinti adatkérő lap szerinti tartalommal és tájékoztatással kell kérni.

(2) Hozzájárulásnak minősül az is, ha az érintett a Társaság internetes honlapjának megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi. A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak. 

(3) A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed. Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni.

(4) Ha az érintett hozzájárulását olyan írásbeli nyilatkozat keretében adja meg, amely más ügyekre is vonatkozik – pl, értékesítési, szolgáltatási szerződés megkötése – a hozzájárulás iránti kérelmet ezektől a más ügyektől egyértelműen megkülönböztethető módon kell előadni, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világos és egyszerű nyelvezettel. Az érintett hozzájárulását tartalmazó ilyen nyilatkozat bármely olyan része, amely sérti a Rendeletet, kötelező erővel nem bír.

(5) A Társaság nem kötheti szerződés megkötését, teljesítését olyan személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulás megadásához, amelyek nem szükségesek a szerződés teljesítéséhez.

(6) A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását.

(7) Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

§ Jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés

(1) A jogi kötelezettségen alapuló adatkezelés esetén a kezelhető adatok körére, az adatkezelés céljára, az adatok tárolásának időtartamára, a címzettekre az alapul szolgáló jogszabály rendelkezései irányadók.

(2) A jogi kötelezettség teljesítése jogcímén alapuló adatkezelés az érintett hozzájárulásától független, mivel az adatkezelést jogszabály határozza meg. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt ez esetben közölni kell, hogy az adatkezelés kötelező, továbbá az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő a rá vonatkozó jogi kötelezettség alapján kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. Kötelező adatkezelés esetén a tájékoztatás megtörténhet az előbbi információkat tartalmazó jogszabályi rendelkezésekre való utalás nyilvánosságra hozatalával is.

§ A Társaság adatkezelési tájékoztatója

(1) A Társaság általános adatkezelési tájékoztatóját a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2)  A Társaság valamennyi adatkezelése során köteles biztosítani az érintett jogainak gyakorlását.

SZERZŐDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSEK

§ Szerződő partnerek adatainak kezelése – vevők, szállítók nyilvántartása

(1) A Társaság szerződés teljesítése jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása céljából kezeli a vele vevőként, szállítóként szerződött természetes személy nevét, születési nevét, születési idejét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, vállalkozói, őstermelői igazolvány számát, személyi igazolvány számát,  lakcímét, székhely, telephely címét, telefonszámát, e-mail címét, honlap-címét, bankszámlaszámát, vevőszámát (ügyfélszámát, rendelésszámát), online azonosítóját (vevők, szállítók listája, törzsvásárlási listák), Ezen adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges. A személyes adatok címzettjei: a Társaság ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói. A személyes adatok tárolásának  időtartama: a szerződés megszűnését követő 5 év.

(2) Az érintett természetes személlyel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés a szerződés teljesítése jogcímén alapul, az a tájékoztatás történhet a szerződésben is. Az érintettet személyes adatai adatfeldolgozó részére történő átadásáról tájékoztatni kell.  A természetes személlyel kötött szerződéshez kapcsolódó adatkezelési kikötés szövegét jelen Szabályzat 6. számú melléklete tartalmazza. 

§  Jogi személy ügyfelek, vevők, szállítók természetes személy képviselőinek elérhetőségi adatai

(1) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosítója.

(2) A személyes adatok kezelésének célja: a Társaság jogi személy partnerével kötött szerződés teljesítése, üzleti kapcsolattartás, jogalapja: az érintett hozzájárulása.

A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói.
(4) A személyes adatok tárolásának időtartama: az üzleti kapcsolat, illetve az érintett képviselői minőségének fennállását követő 5 évig.


(5) Az adatfelvételi lap mintáját jelen Szabályzat 7. számú melléklete tartalmazza. Ezen nyilatkozatot az ügyféllel, vevővel, szállítóval kapcsolatban álló munkavállalónak ismertetnie kell az érintett személlyel és a nyilatkozat aláírásával kérnie kell hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. A nyilatkozatot az adatkezelés időtartamáig meg kell őrízni.

§ Látogatói adatkezelés a Társaság honlapján – Tájékoztatás sütik (cookie) alkalmazásáról

(1) A süti (angolul cookie) egy olyan adat, amit a meglátogatott weboldal küld a látogató böngészőjének (változónév-érték formában), hogy az eltárolja és később ugyanaz a weboldal be is tudja tölteni a tartalmát.


(2) Egy felhasználónak az elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni (2003. évi C. törvény 155.§/4/).  Ez alapján a Társaság  honlapján az első látogatáskor egy rövid  összefoglalót kell adni a látogató számára a sütik alkalmazásáról, és egy linken keresztül utalni kell a teljes körű tájékoztató elérhetőségére (2. számú melléklet szerinti adatkezelési tájékoztató). E tájékoztatóval a Társaság biztosítja hogy a látogató a honlap információs társadalommal összefüggő szolgáltatásainak  igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a Társaság mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.


(3) Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése szerint  a szolgáltató  a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

§ Regisztráció a Társaság honlapján

(1) A honlapon a regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet előre bejelölése.


(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító, számlázási, postázási név és cím.


(3) A személyes adatok kezelésének célja:

  1. A honlapon nyújtott szolgáltatások teljesítése.
  2. Kapcsolatfelvétel, elektronikus, telefonos, SMS, és postai megkereséssel.
  3. Tájékoztatás a Társaság termékeiről, szolgáltatásairól, szerződési feltételeiről, akcióiról.
  4. Reklám-küldemény a tájékoztatás során elektronikusan és postai úton küldhető.
  5. A honlap használatának elemzése.

(4) Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.


(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként  a Társaság IT szolgáltatója tárhelyszolgáltatást végző munkavállalói.


(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a regisztráció / szolgáltatás aktív fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

§ Hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelés

(1) A honlapon a hírlevél szolgáltatásra regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet előre bejelölése. A feliratkozás során az Adatkezelési tájékoztatót (2. melléklet) egy linkkel elérhetővé kell tenni. A hírlevéről az érintett a hírlevél „Leiratkozás” alkalmazásának használatával, vagy írásban, vagy e-mailben tett nyilatkozattal bármikor leiratkozhat, amely a hozzájárulás visszavonását jelenti. Ilyen esetben a leiratkozó minden adatát haladéktalanul törölni kell.


(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail címe.


(3) A személyes adatok kezelésének célja:

  1. Hírlevél küldése a Társaság termékei, szolgáltatásai tárgyában
  2. Reklámanyag küldése

(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.


(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói,  adatfeldolgozóként a Társaság IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából,


(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hírlevél-szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

§ Adatkezelés a Társaság webáruházában

(1) A Társaság által működtetett webáruházban történő vásárlási szerződésnek minősül, figyelemmel az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről  szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§-ára, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló  45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletre is. Webáruházban történő vásárlás esetén az adatkezelés jogcíme a szerződés.


(2) A Társaság a szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a webáruházban regisztráló, vásárló  azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet a 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§(1) bekezdés jogcímén, továbbá hozzájárulás jogcímén a telefonszámát, e-mail címét, bankszámlaszámát, online azonosítóját.


(3) A Társaság számlázás céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, szállítási címet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat, a 2001. évi CVIII. törvény 13/A.§(2) bekezdés jogcímén.


(4) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, pénzüggyel, szállítással,  marketing tevékenységével  kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként, a Társaság adózási, könyvviteli feladatait ellátó vállalkozás munkavállalói, az adó és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából,  a Társaság IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából, a futárszolgálat munkavállalói a szállítási adatok (név, cím, telefonszám) vonatkozásában.


(5) A személyes adatok kezelésének időtartama: a regisztráció / szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig), vásárlás esetén a vásárlás évét követő év 6 év végéig.


(6) A webáruházban történő vásárlás során az Adatkezelési tájékoztatót (1. melléklet) egy linkkel elérhetővé kell tenni.

§ Direkt marketing célú adatkezelés

(1) Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján – a 2008. évi XLVIII. törvényben meghatározott kivétellel – kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.


(2) A Társaság által reklám-címzetti megkeresés céljára kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító.


(3) A személyes adatok kezelésének célja a Társaság tevékenységéhez kapcsolódó direkt marketing tevékenység folytatása, azaz reklámkiadványok, hírlevelek, aktuális ajánlatok nyomtatott (postai) vagy elektronikus formában (e-mail) történő rendszeres vagy időszakonkénti megküldése a regisztrációkor megadott elérhetőségekre.


(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.


(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként a Társaság IT szolgáltatója szerverszolgáltatást végző munkavállalói, postai kézbesítés esetén a Posta munkavállalói.


(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.


(7) A direkt marketing célú adatkezeléshez való hozzájárulásra a jelen szabályzat 2. melléklete szerinti adatkérő lap alkalmazható.