fbpx

2020-ban elkészült AUDI Hungária napelem rendszere Győrben, a Best-Solar Kft. kivitelezésében. Bár sokan írtak róla, köztük több napelemes cég is, ezek mind korábban megjelent újságcikkeket vagy  sajtóközleményeket vettek alapul – azonban az Audi Hungária győri, tetőre telepített erőművének kivitelezőjeként most a legpontosabb részleteket mutatjuk a rendszerről. 

Az Audi Hungária napelem mellett tette le a voksát: Győrben Európa legnagyobb rendszerét kiviteleztük 

 

Az Audi Hungária nemcsak technológiában, de zöld gondolkodásban is más vállalatok előtt jár.  MissionZero programjuk keretében ugyanis azt tűzték ki célul, hogy a teljes energiaellátásuk 74 százalékát megújuló forrásból állítják majd elő, hulladékuk 99 százalékát pedig újrahasznosítják. Célkitűzésük sikerült, amihez a Best Solar is nagyban hozzájárult: generálkivitelezőként 2020-ban Európa legnagyobb, tetőre telepített naperőművét építettük meg az Audi Hungária számára. 

Ahol a fenntarthatóság értéket képvisel: zöld átmenet a kitűzött célok között

A fenntartható működés az Audi Hungária számára már évek óta fontos célkitűzés, amit a törekvésük jól példáz.  A vállalat az első olyan multinacionális cégek között volt, akik azt célozták meg, hogy 2050-re a karbonsemlegessé válnak. Ezt a rendkívüli vállalást három, egyenként is rendkívüli lépésben valósították meg. Erre irányuló stratégiájukban vállalták, hogy:

  • Gyáraik energiaigényét megújulóval állítják elő. (pl. naperőmű telepítés)
  • A számukra szükséges hőenergiát is megújulókkal termelnék meg, (geotermikus energiával, illetve napelemes rendszerekkel)
  • És megalkották a Carbon Credit projektet, amely arra hivatott, hogy ennek mentén csökkentsék a felhasznált vízmennyiséget és a légszennyezést is. 

Az utóbbi két célhoz mintegy 89 intézkedést hajtottak végre. Ezen kitűzött célok által elérték, hogy csökkenteni tudták a légszennyezést, a széndioxid-kibocsátást, és energiát is megtakarítottak, illetve a hőenergia nagy részét, körülbelül 70 százalékát ma már geotermikus úton állítják elő. 

Hogyan áll össze a csapat az Audi napelem rendszerének megvalósítása esetén 

A program oroszlánrészét jelentő első cselekvési terv alapján pedig az Audi győri gyáránák tetőszerkezetére kiviteleztetett gigantikus naperőművet.  Amely méreteit tekintve méltán lett Európa legnagyobb napelem rendszere 2020-ban. E tervek szerint egy 12 megawattos naperőmű megvalósítása volt a cél az Audi napelem projektjének keretében Győr városában – ez pedig nemcsak a szakma csúcsát, de kihívást is jelentett a Best Solar szakembereinek.

A rendszer 55 ezer munkaóra alatt készült el, és méreteit jól illusztrálja, hogy évente mintegy 5 000 háztartás teljes energiaszükségletét fedezné. Hogy pontosan miért felelős a rendszer az a termelési adatokból nagyon szépen látszik: a csaptunk által kivitelezett naperőmű körülbelül évi 9,5 GWh termelésre képes – így körülbelül 6 000 tonnányi szén-dioxiddal kevesebb kerül a levegőbe.

Cégünket a feladat generálkivitelezésével a rendszer befektetője, az E.ON Hungária Zrt. bízta meg. Ez a  különleges megbízás nemcsak Magyarország, de Európa legnagyobb naperőműves beruházásának egyike volt. Nézzük a győri Audi napelem rendszerére vonatkozó részleteket. 

Grandiózus méretek, csúcsminőség, és jelentős előrelépés: Audi napelem Győrben

az Audi Hungária energiaszükségletének fedezése érdekében a Best Solar a lehető legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő rendszert valósította meg a győri logisztikai központ tetejére: a panelek a kínai JA Solar termékei közül kerültek ki, amelyek rendkívüli hatékonyságú MONO PERC technológiával készültek. Ezek a szolár panelek ráadásul 2019-ben, az erőmű telepítésekor még igazi úttörőnek számítottak a piacon, de hatékonysági mutatóik, amely akár a 19,6 százalékot is elérhetik, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A napelemek 12 év termékgarancia és 25 év teljesítménygarancia mellett üzemelnek, így a kialakított napelem rendszer sokáig szolgálja majd az Audi Hungária győri gyáregységét.

 

 Az Audi napelem rendszere Győri központján a következőkből áll össze

A győri Audi Hungária energiaellátásának fedezésére épített,  a 36 ezer panelből álló erőmű több mint 14 hektárnyi területet fedett be – amelyeket tetőre, tartószerkezetre telepítve, 10 fokos dőlésszög mellett, sorokba rendezve telepítettünk. Mintegy 100 darab ABB márkájú inverter működteti a rendszert, amelyek méltán tartoznak a legmagasabb minőségű inverterek közé. Hiszen az ABB gyár 40 éves tapasztalatot tudhat maga mögött az inverterek és az áramátalakító technológiák területén.

Továbbá, a naperőmű szíveként használt inverterek mindegyike extrém teljesítményű, valamint az inverterenként 6-6 MPPT-vel rendelkező egységek maximális rendszerrugalmasságot garantálnak. Így az Audi napelem rendszer Győr városában egy garantáltan profi, az elvárásoknak maximálisan megfelelő rendszer lett. 

 

 

Megbízhatóság, és előre tekintés a legfontosabb értékek között

A feszültség-átalakítás utolsó lépcsőfokaként pedig Siemens Tumetic transzformátorokat használtunk fel, amelyek nemcsak kimagasló minőséggel rendelkeznek, de halk működés mellett a lehető legszélsőségesebb, klimatikus körülmények között is megbízhatóak.

Ezen transzformátorok terén a Siemens több mint 100 éves tapasztalattal bír. Számunkra nagyon sokat jelentett, hogy termékeiket pedig szigorú szabványok és egyedi megoldások szerint építik fel. Az így kivitelezett, grandiózus méretű naperőmű a lehető legmagasabb szintű anyagokkal és a legnagyobb szakértelem mellett készültek. Amit pedig szem előtt tartottunk az nem más, mint hogy ezzel biztosítsuk a rendszer hosszú, üzembiztos termelését és maximális teljesítménymutatóit.

Az Audi napelem rendszerével mára már gondoskodik saját energiaigényének ellátásáról, itt azonban nem állnak meg: céljuk, hogy 2050-re teljes működésük karbonsemleges legyen, sőt, terveik szerint zöld szemléletüket kiterjesztik majd teljes beszállítói láncukra is.

Audi Napelem Győr Adatlap

Ez is érdekelhet…