A támogatásra a pályázat folyamatosan benyújtható, ez pedig a következő hatásokat hozza magával a napelem piacon.
Hogy áll a napelem támogatás 2021-2022 fordulóján?
Folytatódik a hajrá az ünnepek alatt is
Az RRF (Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Terve) keretében elindított lakossági napelemes pályázat december 6-án indult, igaz, az indulás előtti napokban még néhány igen fontos változás került a felhívás szabályrendszerébe. Ez azonban nem tartotta vissza azokat, akik már hónapok óta várták a pályázat elstartolását. Noha még csak néhány hét telt el, és csak néhány megye számára nyílt meg a támogatás, az érdeklődés nagyságából jól látszik: jobb sietni, mert a túljelentkezés miatt a keretösszeg még a határidő lejárta előtt kimerülhet.
Néhány napja – a napelemes pályázat második szakaszában – a Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy és Tolna megyékben élők is feltölthetik támogatási pályázataikat, így az ott élők előtt is megnyílt a lehetőség, hogy vissza nem térítendő forráshoz jussanak, amiből nemcsak hagyományos, ad-vesz órával szerelt HMKE-t telepíthetnek otthonaikba, de a megnyert forrásból energiatáróval kiegészített rendszert is beszerelhetnek, illetve választhatnak akár hőszivattyús fűtési megoldásokat is. Örömükbe azonban némi üröm is vegyülhet, mert miközben a fogyasztók az első pályázati felhívás szabályrendszere alapján árajánlatokat kért be, telepítő céget választott és előszerződéseket kötött, addig újra megváltozott a kiírás feltételrendszere.
A változás nemcsak néhány apróbb pontot érintett, számos kérdésben gyakorlatilag újraírta a támogatás rendszerét, így módosította a pályázók körét, a fejleszthető ingatlanok fogalmát, de a jövedelmi számításokon és néhány technikai paraméterben is tovább szigorított a pályázat kiírója.
Módosított változat, újabb roham a napelem támogatás igénylése apropóján?
Az új, módosított változathoz kapcsolódó tételes változáslistát itt olvashatjuk el, érdemes minden, amit minden, a következő szakaszban pályázónak érdemes áttekintenie ahhoz, hogy megkímélje magát néhány kellemetlen bosszúságtól.
A harmadik szakaszban, december 20-án Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 2021. december 27-én 17:00 órától pedig a Budapesten és a Pest megyében lakók nyújthatják be támogatási kérelmeiket a vissza nem térítendő forrásra.
Akik most lemaradnak a vissza nem térítendő támogatásokról, csak a következő ütemben, 2022 őszén kaphatnak új lehetőséget arra, hogy pályázhassanak. Miközben a sűrű módosítások, illetve a feltételrendszer gyakori szigorítása súlyos adminisztrációs terhet ró a telepítést végző szakemberekre, addig a támogatás után érdeklődők rendkívüli száma további nehézségeket okoz a piacon, hiszen az első szakaszok tapasztalatai azt mutatták, hogy az érdeklődés olyan nagymértékű, hogy a jelenlegi szakemberek csak nehezen tudják tartani lépést az elvárásokkal. A nagyobb cégek az elmúlt időszakban akár kétszer-háromszor több érdeklődésre reagáltak, amely hatványozta a helyszíni felmérések és az árajánlatok számát, ezzel együtt pedig az adminisztrációs terheket.
Soha nem látott rekordok dőlnek a napelemes piacon
Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az érdeklődés továbbra is kitarthat, és a pályázati források gyorsan kimerülhetnek, ezért a rendkívüli roham várható azokban a megyékben is, amelyek előtt a következő hetekben nyílik meg a benyújtás lehetősége.
2021-ben már így is rekordokat döntött a telepítések száma: csak a július és szeptember közötti időszakban 8644 darab HMKE kapcsolódott be az áramtermelésbe, ebből 7635 darab lakossági beruházásként jelent meg a napelemes erőművek között.Ha hozzátesszük, hogy a december 6-án indított napelemes pályázat hatásai még nem jelennek meg a statisztikai számokban, jól látszik, hogy az idén telepített megújulók rendkívüli, valószínűleg megismételhetetlen rekordot döntöttek meg a hazai napelemes piacon. Ez pedig azt jelentheti, hogy a Nemzeti Energia és Klíma Tervben bemutatott célok, amely szerint 2035-ig legalább 200 ezer háztartásnak kell 4kW teljesítményű, tetőre szerelt HMKE-vel rendelkeznie, – ha megmarad a növekedés dinamikus üteme – már évekkel előbb is megvalósulhatnak.
Egyre növekvő teljesítményű lakossági rendszerek
Ugyanakkor jól látható az is, hogy az elmúlt években a lakossági fogyasztók rendszermérete egyre inkább meghaladja az 5 kW-os teljesítményt, 2019-ben átlagosan 5,9 kW, míg 2020-ban pedig 6,5 kW-os átlagos teljesítménnyel rendelkező napelemes rendszerek kerültek a fogyasztók tetőire.
Csakhogy az új, december 6-a óta elérhető napelemes támogatás 5 kW-ban maximalizálja a támogatható rendszereket, így maguk a telepítést végző szakemberek is szorgalmazzák, hogy a pályázat azok számára is elérhető legyen, akik fogyasztása ennél nagyobb háztartási méretű kiserőművet kíván.
Noha a rendkívüli terjedelmű pályázati felhívás újabb módosítása a beruházás méretének számításában már új számítási modellt vesz alapul, és különleges esetekben például már engedi a 5 kW-osnál nagyobb inverterek beszerelését, érdemes átfutni a változáslistát és akár a teljes felhívás szövegezését ahhoz, hogy tisztán lássuk az aktuális feltételrendszert. Ha pedig elindulunk a pályázaton, és forráshoz jutunk, lehetséges, hogy még a kiépítés előtt újra változik a napelemes pályázat keretrendszere, és a következő módosítás már arról szól, hogy az 5 kW-nál nagyobb teljesítményű HMKE-k is támogathatókká válnak. A kérdés már csak az, várhatók-e további változások és módosítások a kiírásban.
A pályázati felhívás itt érhető el.
Ez is érdekelhet…
A szaldó alternatíva: így működik az elszámolási rendszer a német energiapiacon
Elméletben a villosenergia-hálózat bővítéséről.
A hálózat bővítés egyszerűen: túlterhelt vagy korszerűtlen a rendszer?
Elméletben a villosenergia-hálózat bővítéséről.
Kínai klímagondok forgatják fel a napelemes piacot
Mi jöhet a chiphiány, a szűkülő kínálat és a szállítási gondok után?