fbpx

Az infláció és a rezsicsökkentés részleges eltörlése mellett fordul a kocka az ingyen napelemre vonatkozó pályázatok esetén is. Önerő várható a fogyasztóktól. 

Önerő várható a 100% napelem támogatás esetén

Bár a megújuló rendszerek lakossági telepítéséhez kapcsolódó vissza nem térítendő támogatás első üteme jelenleg is vegyes érzelmeket vált ki a fogyasztókból, és van, aki még csak most kapta kézhez kiértesítését, míg mások az önrészről egyeztetnek a telepítéshez kiválasztott vállalkozással, a pályázathoz kapcsolódó második ütem novemberben így is elindul. 

A részletekről és a határidőkről már megjelent a lakossági tájékoztatás, ezért jó, ha az új felhívás legfontosabb elemeivel tisztában vagyunk. 

 

Összefoglaló

  •  részletezzük a háttéreseményeket
  •  megvizsgáljuk az emelkedés összetevőit 
  •  megmutatjuk az alternatívákat

A lakossági napelemes rendszerek, illetve a fűtési rendszerek elektrifikálásának támogatása, valamint a pályázat fontossága az első ütem óta talán még fontosabbá vált, hiszen – ahogy akkoriban is többször említettük – az energiaköltségek, a rezsiszámlák növekedése egyre nagyobb megélhetési válság felé nyomja a magyar lakosságot. Ezért ma már nemcsak a karbonlábnyom csökkentése, a zöld átállás, a fenntartható és inkluzív növekedés miatt kell szemelőtt tartanunk az energiafelhasználás minimalizálást és az energiatakarékosságot. A fogyasztók életszínvonalának jövőbeli megtartásához is alapkomponenssé vált az energiafogyasztás hatékony felhasználása. 

A napelemes pályázat új felhívásának készítői azonban rámutatnak: a hazai ingatlanállomány, így a lakóházak többsége energiapazarló, elavult fűtési rendszert alkalmaz, energiatakarékossága csak pótló beruházásokkal érhető el, ezért ennek megvalósításához elengedhetetlen az alacsonyabb jövedelműek támogatása, hogy saját tulajdonú otthonaikat megújuló energiaforrást felhasználó rendszerrel egészíthessék ki. Bár a pályázat első ütemében az átlagjövedelem alatti pályázók előnyt élveztek volna a támogatás elnyerése folyamán, hiszen őket területi illetékességük, jövedelmi helyzetük, valamint nevelt gyermekeik száma alapján plusz pontszámmal illették volna, a támogatás végére ezt a pontszámítási rendszert törölték az elbírálás módszertanából, és azok is nyerhettek vissza nem térítendő támogatást, akik megfeleltek az alapvető feltételeknek, amelyek a második ütem során sem változnak, így az pályázhat, aki: 

  • Nagykorú, aki természetes személyként, vagyis magánszemélyként nyújtja be a pályázatot
  • magyar adóazonosító jellel rendelkezik 
  • a beruházással érintett ingatlanban 2021. augusztus 30-i állapot szerint legalább résztulajdonnal rendelkezik,
  • illetve megfelel a jövedelmi előírásoknak.

A jövedelemhatár a második ütemben is fontos szempont 

A jövedelmi előírások szerint pedig az felel meg a pályázati feltételeknek, ahol, ha a beruházással érintett ingatlanban – a 2021. augusztus harmincadikai állapot szerinti tulajdonos vagy tulajdonosok – 2020. évi, a személyi jövedelemadó́ bevallás szerinti, összevont jövedelmét elosztjuk az ingatlantulajdonosok számával, és az így kapott jövedelem kisebb vagy éppen eléri személyenként a 4 850 000 forintot. Vagyis, ha egy ingatlanban két tulajdonos található, kettejük jövedelmét kell elosztani egyenlő arányban a két fő között. Ez a számítási módszer így nem veszi figyelembe a nevelt kiskorúak számát, és nem ad lehetőséget azoknak sem, akik 2021 után jutottak ingatlanhoz. 

A további feltételeket is érdemes megismerni

A pályázati felhívás pontosan meghatározza, kik azok, akik nem nyújthatnak be támogatási kérelmet, illetve azt is pontosítja, melyek a pályázat elnyerésének legfontosabb kitételei:

  • A pályázat legalapvetőbb feltétele, hogy az épületnek olyan műszaki állapotban kell lennie, hogy az mindenféle beavatkozás, további fejlesztés nélkül képes legyen a beruházás fogadására. 
  • Ha az első pályázatban részt vett, és azt nem utasították el, nem adhat be ismételt pályázatot. 
  • Társasházak nem pályázhatnak, ahogyan mobilházakra, és talajra telepítettre rendszerekre sem kérhető támogatás, illetve kizárólag állandó́ lakhatási céllal épült lakóingatlanok korszerűsítése támogatható́. 
  • Nem támogatható hálózatra nem kapcsolt, szigetüzemű rendszer sem a pályázat során. 
  • További feltétel, hogy a pályázó vállalja, hogy a nettó elszámolás után, egy új elszámolás, például a jóval előnytelenebb bruttó elszámolási módszer bevezetésével vállalja, hogy a fogyasztó áttér az új elszámolásra. 
  • Valamint a pályázónak azt is vállalnia kell, hogy csak olyan tárolóegységet vagy invertert épít be a rendszerébe, amelyet az elosztói engedélyes társaság a későbbiekben majd távolról szabályozhat, vezérelhet. 
  • A pályázónak vállalnia kell a kötelező̋ nyilvánosság biztosítását, vagyis a nyertes pályázatot hirdető táblaelhelyezést, fotódokumentációt engednie kell. 

Egyre többet hallani önerőről, de mit fedez a fogyasztó? 

Az első ütem tanulságait érdemes sorra vennünk, hiszen a pályázat sok meglepetést tartogatott azok számára, akik az első körben vágtak neki a támogatás igénylésének.  Szakértőink szerint szerencsésebb helyzetben van a fogyasztó, aki már a pályázat rejtelmeit némiképp kiismerve indul el az úton.

A pályázónak saját forrásból kell előteremtenie a műszaki alapkövetelményekhez szükséges rendszerfeltételeket, így a háromfázisú mérőhely kialakítását, a mérőhely szabványosítását, a hálózati teljesítmény esetleges bővítését, az energetikai bővítés, tervezés, engedélyeztetés esetleges költségeit, illetve a pályázatírás költségeit is. 

Emellett fontos, hogy a pályázó számoljon a nem várt költségekkel is, amelyet az infláció és az emelkedő anyagárak függvényében várhatóan kérnek majd a kivitelezők a pályázótól. 

Mikor és mire fordítható a támogatás? 

A több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás most az első ütem 43 ezer pályázat után további tízezer család rezsijének csökkentését tűzte ki célul, akik kétféle műszaki tartalom egyikére kérhetnek majd vissza nem térítendő támogatást: 

  • Tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó́ napelemes rendszer létesítése, 
  • tetőszerkezetre helyezett napelemes rendszer létesítése, amelyben a fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia taroló́ beépítése és nyílászáró cseréje is támogatást élvez. 

Azok, akik a támogatás feltételeinek megfelelnek, és a fenti kitételek mellett is szívesen pályáznának a vissza nem térítendő támogatásra, azoknak megyénként eltérő időpontokban nyílik meg a pályázat benyújtásának lehetősége:

  • Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom- Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye: 2022.11.28. 17:00 órától 2022.12.16. 24:00 óráig
  • Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye: 2022.11.28. 17:00 órától 2022.12.16. 24:00 óráig 
  • Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2022.12.05. 17:00 órától 2022.12.23. 24:00 óráig
  • Budapest és Pest megye: 2022.12.05. 17:00 órától 2022.12.23. 24:00 óráig 

Készüljön, kérdezzen és tájékozódjon indulás előtt! 

A pályázat teljes terjedelmében itt érhető el. 

Amennyiben kérdése van a pályázattal kapcsolatban az alábbi ügyfélszolgálaton kérhet segítséget a pályázat kiírójától, az ÉMI Nonprofit Kft.-től. 

Telefonszám: 06-30-705-2388 

Telefonos ügyfélfogadási idő: 

  • hétfőtől csütörtökig 9:00 órától 15:00 óráig, 
  • pénteken 9:00 órától 12:00 óráig.

E-mail: nap@emi.hu 

 

     

    Ez is érdekelhet…