fbpx

Az RRF programban kiírt 100 százalék napelem pályázat esetén több változással is számolnunk kellett, melyeket meg is írtunk olvasóinknak. Itt a változásoknak még nincs vége, a következő változásra is számítaniuk kell azoknak, akik még csak fontolgatják a telepítést. 

 A 100% napelem pályázat 2024 helyett már idén ősszel zárulhat

Bár a Helyreállítási és ellenállóképességi terv keretében meghirdetett, 100 százalékos, vissza nem térítendő napelemes pályázattal kapcsolatos információkat már több cikkben is ismertettük, legutóbb arról számoltunk be, hogyan változik az akkor még 4 ütemben tervezett vissza nem térítendő támogatás megosztása. Azonban a változtatások itt sem érnek véget, érdemes figyelni a lassan felbukkanó információkra.  Ugyanis a néhány napja kiküldött sajtóközlemény arról árulkodik, hogy ismét és jelentősen megváltozik a pályázat keretrendszere – ezért azoknak is érdemes követni az események, akik még nem pályáztak és azoknak is, akik már igen, mert a változások mindkét csoportot érinthetik.

Az RRF-programba tartozó lakossági napelemes pályázat első pályázati ütemének lezárása óta alig néhány hét telt el, azonban ezidáig – ahogyan arról már előző cikkünkben is írtunk – nem érkeztek információk és adatok az ITM-től arra vonatkozóan, mire számíthatnak azok, akik az elsők között nyújtották be támogatási kérelmüket a vissza nem térítendő forrásokra.

Most azonban az ITM egy közleményben jelezte: a kormány a napokban újra döntött, hogy mindenki, aki pályázata alapján jogosult lehet az elektrifikációt elősegítő forrásokra, megkapja a kért támogatási összeget. A kormány célja ezzel az, hogy minél előbb elősegítsék a lakosság energiaigényének karbonsemleges megteremtését, így segítve a megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítések minél előbbi létrejöttét. 

Pontrendszer volt, nincs

A közlemény, és a közzétett hivatalos változásjegyzék alapján ezért egyértelművé vált, hogy a pályázati eredményeknél nem veszik majd figyelembe és nem alkalmazzák az előzőleg kihirdetett pontrendszert. Vagyis megszűnik az a feltétel, ami alapján előbbre sorolhatók lettek volna azok, akik hátrányos helyzetű térségből, illetve több gyermekes háztartásból pályáztak a vissza nem térítendő forrásokra.

Ezzel az előzetes számítások szerint akár 10 ezer családdal több juthat hozzá a támogatási kerethez, ami így jelentősen megemeli az első ütemre megállapított keretösszeget úgy, hogy az ITM jelezte: az erre a célra elkülönített forrás nem emelkedik, erre több pénzt a kormány nem különít el. 

A 100% napelem pályázat 2022 őszén zárul, már csak idén igényelhető

Mivel így az első ütemben a teljes összeg felét adják majd oda a nyerteseknek, az Innovációs és Technológiai Minisztérium úgy döntött, hogy a korábban meghirdetett négy ütem helyett már csak egyetlen ütemben, idén ősszel lesz lehetősége azoknak pályázatot benyújtani, akik az első körben nem kértek támogatást. Jó hír azonban, hogy mivel a rangsoroló pontrendszert az első ütemben sem vették figyelembe, így a második körben beadott pályázatoknál sem számítanak majd az extra pontok, ha valaki nyertes pályázóként fűtéskorszerűsítéshez szeretne vissza nem térítendő támogatást igényelni. 

A változásoknak itt azonban még nincs vége, ugyanis az Innovációs és Technológiai Minisztérium megváltoztatja a szállítói előleg rendszerét is, hogy így egyszerűsítse a telepítőcégek adminisztrációs terheit. További változás, hogy kitolja a megvalósítási határidőket is, így az eredményhirdetés után több idő áll majd a pályázók rendelkezésre ahhoz, hogy a munkafolyamatokat elvégezzék.

Így a fogyasztói beruházások elvégzésére:

  • napelemes rendszer telepítése során további hat hónap
  • további fűtéskorszerűsítés során (például hőszivattyús rendszerek kiépítése) plusz nyolc hónap áll majd a telepítők rendelkezésére.  

A 100% napelem pályázat következő időpontjait az igényléskor is vegyük figyelembe

Aki tehát lemaradt az első ütemben – gondolván, hogy lesz még elég ideje arra, hogy a soron következő további három ütem valamelyikén részt vegyen – most jobb, ha siet: sajnos már csak idén ősszel lesz lehetőség arra, hogy vissza nem térítendő támogatásból fedezze energiaigényének, fűtéskorszerűsítésének forrásigényét. Ezért jó, ha már most felkészülünk a következő, és egyben utolsó nagy hajrára, amely a kiadott információk alapján a következőképpen alakul: 

  • 1. szakasz: szeptember 12 – október 3-a között: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye
  • 2. szakasz: szeptember 19 – október 10-e között: Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye esetében.,
  • 3. szakasz: szeptember 26- október 17-e között: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében 
  • 4. szakasz: október 3- október 24-e között: Budapest és Pest megyében nyújthatók majd be a pályázatok. 

 

Ez is érdekelhet…