Berlinben már nem épülhet ház napelem nélkül.
Kötelező napelem telepítés Berlinben: Hol tart a német napelempiac?
Bár a hazai fotovoltaikus kilátások egyre optimistábbak, és a napelemes rendszerek iránti érdeklődés, valamint a háztartási méretű kiserőművek telepítése iránti igény is soha nem látott méreteket öltött, ez még mindig elmarad a nyugat-európai, illetve a skandináv országok zöldenergiára fordított fejlesztéseitől. Sőt, Németország néhány városa olyan rendelkezéseket hozott, amelyekkel most szinte elsőként a világon drasztikus előírásokkal kényszerítenék ki a tulajdonosoktól az energia megújuló rendszerrel történő fogyasztását.
Bár nemcsak Berlin lépett elő rendkívüli törvényjavaslattal, hiszen Hamburg, Bréma, Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein és Baden-Württemberg is hasonló lépésekre készül, a német főváros azonban először lépte meg azt, amiről a szakértők még csak beszélgetnek. Persze a németországi példához a német alkotmánybíróság is kellett, aki idén áprilisban kötelezte a kormányt arra, hogy szigorítsa a klímavédelmi törvényt.
A szigorítás előírja, hogy 2030-ra 65 százalékkal kell visszaszorítani a kibocsátást az 1990-es állapothoz képest, 2045-re pedig Németországnak el kell érnie a klímasemlegességet. A Berlini Szenátus minden bizonnyal ezért fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely szerint alig több mint másfél év múlva, 2023. január elsejétől már nem építhető olyan épület, amely tetőfelületének 30 százalékát nem fedték le napelemmel. A törvénykezés célja ezzel az, hogy a város megfeleljen a klímacéloknak, ezzel pedig az áramellátás legalább 25 százalékát megújulókból tudja fedezni.
Szigorú szabályozás, ritka kivételek
A szenátus döntése nyomán (ami eredeti nyelven itt olvasható) így Berlinben 2023-tól kezdődően minden 50 négyzetméternél nagyobb ingatlannak napelemes rendszerrel kell rendelkeznie, ha az épület új építésű, de akkor is, ha éppen nagyobb tetőfelújítási munkálatokat végeznek rajta. A törvénykezők szerint ugyanis a javítási, helyreállítási munkálatokkal egyidőben elvégezhető a rendszer kialakítása is. Mentességet csak olyan ingatlanok kaphatnak a törvény alól, ahol csak északi tetővel rendelkeznek vagy maga az épület műemlék. A magánjellegű ingatlanok tulajdonosai pedig további könnyítéseket vehetnek igénybe: ott, ahol a családi igényeket kell megtermelnie a napelemes rendszernek, elég, ha 3-6 kWp méretű rendszerrel számolnak a tulajdonosok. Aki napelem helyett napkollektorral szeretné fedezni energiaellátását, erre is lehetőséget biztosít az új jogszabály. Így alapvetően mindenki a saját, speciális elvárásának megfelelő rendszerrel válthatja ki eddigi, fosszilis forrásokra épülő energiaigényét.
Két év alatt 4,5 milliárd euró támogatás
A jogszabály természetesen nemcsak a szabályozást, hanem a támogatási rendszert is bemutatta a javaslat ismertetésekor. A törvény életbe lépése előtt, 2022-ben a város 2,5 milliárd eurót kíván fordítani az épületek energetikai felújítására, 2023-ban pedig további 2 milliárd euróval támogatják a célokat. A gigantikus méretű támogatási rendszer mellett azonban a jogsértő magatartás bírságtétele is bekerült a szabályrendszerbe.
Így aki csak először vét a törvény ellen, 5 ezer eurós bírsággal sújtható. Nehezebb helyzetbe kerülhetnek azok, akik többlakásos ingatlant vagy társasházat építenek úgy, hogy nem követik az előírásokat. Hiszen rájuk 25 ezer eurós díjtételig szabható ki bírság. A legrosszabbul viszont a kereskedelmi célú ingatlanok tulajdonosai járnak, nekik 50 ezer eurós büntetést kell befizetniük, ha ingatlanjukat megújuló energiát előállító rendszer nélkül építik fel.
Egyre terjedő „zöld szabályozás”
Aki nem szeretne a törvény betűinek megfelelni, érdemes eladni az ingatlanját és tovább költöznie, igaz, ez sem jelenthet garanciát Németországban. Hiszen a berlini törvényekkel egyidőben Észak-Vesztfália is bejelentette, hogy új jogszabályokat alkot a megújulók kötelező használatához. Igaz, először csak a harmincöt autónál nagyobb méretű parkolókat kötelezte napelemes tető telepítésére.
A törvényeknek azonban a támogatások mellett sem örül mindenki. A helyi érdekvédelmi szervezetek már most jelezték kifogásaikat, hiszen a jogszabály nem ad kellő mértékű türelmi időt a tulajdonosnak, és kifogásolják azt is, hogy a törvénykezés rögtön súlyos bírságokkal sújtaná azokat, akik másfél év múlva nem tartják be az előírásokat. Pedig egy-egy épület tervezése és kivitelezése ennél általában több időt vesz igénybe, így aki már a munkálatokba belekezdett, azok számára sem ad felmentést az új jogszabály.
Hogy végül lesz-e mindenki számára megnyugtató megoldás, most még senki sem tudja, de tény: a jövő valahol itt és így kezdődik. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy néhány éven vagy egy évtizeden belül minden európai ország felkészülhet a hasonló szabályozásokra.
Ez is érdekelhet…
Kis-, közép-, és nagyvállalatok: Napelem hírek és tippek a túléléshez
Értékeljük a napelemes piacot a KKV-k és a nagyvállalatok szempontjából is, valamint feltárjuk a jelenleg elérhető lehetőségeket. Mert még mindig megérti a napelem vállalatoknak 2023-ban.
Nem mindenkit sújt egyformán a hazai napelemes válság
A vállalati méretű napelem rendszerek kedvezményekre számíthatnak.
Alig másfél hónap múlva jelentősen átalakul a hazai napelemes szabályozás
Jelentős fordulatok várhatók a piacon, érdemes figyelemmel kísérni a történéseket.