fbpx

A hibrid napelem rendszer az a napelemes megoldás, amiről érdemes többet beszélni. Hiszen nem feltétlenül magától értetődő miben különbözik ez egy hagyományos napelem rendszertől, vagy éppen milyen hatással van az ad-vesz óránkra. 

Napelem tisztítás: Érkeznek az öntisztító panelek 

A napelem rendszerek karbantartásáról és tisztításáról szóló szakmai nézetek még a szakembereket is megosztják. Sokan úgy gondolják, hogy a megújuló energiatermelő rendszer éves karbantartás, illetve rendszeres tisztítási procedúra nélkül is kiválóan üzemel, a szakértők jelentős része azt vallja: az éves átvizsgálás és a speciális körülmények között végzett felülettisztítás nem válik a rendszer hátrányára, sőt, ezzel meghosszabbíthatjuk élettartamát és fokozhatjuk teljesítményét. Egy új technológia azonban leveheti a vállunkról ez utóbbi terhét, persze kérdés, hogy az első prototípusokból mikor készülnek majd el az első öntisztító panelek.

Aki már háztartási méretű kiserőművet üzemeltet, minden bizonnyal tudja: a napelem tisztítását sok esetben elvégzi helyettünk az eső, ha pedig havas a felület, elég, ha kivárjuk az első napsugarakat, és a hóréteg magától lecsúszik a panelekről. De mi a helyzet a sivatagi porral, amely az elmúlt hónapokban egyre többször jelent meg hazánkban is? A szakemberek egy része ilyenkor lágyvizes tisztítást ajánl, míg mások a következő esőre bíznák a feladatot. A San Diego-i Egyetem néhány évvel ezelőtt megvizsgálta, kinek lehet igaza.

 

napelem-tisztitas

Akkor 145 esőmentes nap után arra jutottak, hogy ennyi idő alatt csupán 7,4 százalékos teljesítménycsökkenés figyelhető meg a rendszer működésében, igaz, tanulmányukban kiemelik, lehetnek olyan kivételes események, – például egy porvihar Arizónában – amikor sokkal nagyobb termelési veszteségeket könyvelhetünk el. Ezekben az esetekben pedig érdemes tisztítással számolnunk, igaz, csak szigorú szabályok mellett, így fontos, hogy:

        • Ne lépjünk rá a panelekre, mert ez nemcsak balesetveszélyes, de ezzel tönkre is tehetjük azokat.
        • Ne tűző napon, a forró felületet kezdjük el mosni a felületet, hiszen a hőmérsékletkülönbség miatt a panelüveg megrepedhet.
        • Ne használjunk vegyszereket és súrolószereket, ezek ugyanis károsíthatják az üvegréteget.
        • Ne próbáljuk szárazon vagy más, háztartási tisztítóeszközzel, például kefével tisztítani, ezekkel ugyanis megkarcolhatjuk a panelt, és nagyobb kárt okozhatunk vele, mint amennyi hasznot. 

Bizonyos esetekben hozamkieséssel is számolnunk kell ha szennyezett a felület

A szakszerű napelem tisztítási folyamat háztartási méretek, vagyis néhány panel esetén könnyen kivitelezhető, azonban a napelemfarmok esetében már kevésbé. Gondoljunk csak az elmúlt időszakban gombaként szaporodó sivatagi naperőművekre, amelyeknél a területi adottságok miatt nincs lehetőség a vízzel történő átmosásra, miközben porszennyezés a nap 24 órájában éri a panelek felületét.

Ez a kihívás az elmúlt évek egyik legnagyobb kérdése volt a tudósok számára: hogyan lehet automatizálni a felülettisztítást, hogy ahhoz emberi erő, víz vagy bármilyen más eszköz szükséges lenne. A kutatók előzetes számításai szerint ugyanis egy 150 megawattos napelemes telepítésénél, az akár 1 százalékos teljesítménycsökkentés is 200 000 dolláros éves bevételkiesést eredményezhet. Vagyis a tét nagy, ami most az innovációval megoldódni látszik, hiszen az esetleges víztisztítás a napelemes berendezések üzemeltetési költségeinek mintegy 10 százalékát teszi ki.

A megoldás: porálló kialakítás és vízmentes napelem tisztítás

A MIT kutatócsapata nemrégiben hozta nyilvánosságra az égető probléma megoldását: a találmány a lehető legegyszerűbb módon, vagyis az elektrosztatikus taszítás elvén teszi porállóvá a felületeket. Ennek eléréséhez a panelek felületét egy alumíniumot és cink-oxidot tartalmazó hajszálvékony fóliával laminálták, a panel belsejébe pedig egy fémrudat szereltek, amely elektromos töltés során egy elektromos mezőt hoz létre maga körül. Ez aztán elektromossággal tölti fel a porszemcséket.

A feltöltődött porszemcsék ellentétes polaritásúak lesznek, mint a fóliával laminált üvegfelület, így azok taszítani kezdik egymást, és egyszerűen lepattannak az üvegfelületről. A módszer egyszerű, és gyakorlatilag egy villanymotorral, valamint a panel oldalára szerelt vezetősínekkel automatikusan működtethető. A kutatók szerint az új rendszer gyakorlatilag nullára csökkenti a tisztítási költségeket, miközben az javíthatja a teljes teljesítményt, hiszen így gyakoribb lehet a tisztítási folyamat.

A sivatagi naperőművek esetén így megszüntethetik a helyszínre – általában teherautóval – szállított víztől való függőséget, és a korrozív vegyületeket tartalmazó por felhalmozódását is megszüntethetik. Vagyis az általános működési költségek csökkentésével jelentősen javíthatják a napelemes berendezések általános hatékonyságát és megbízhatóságát.

 

Szakértői tipp

Ha gyanakszunk rá, hogy rendszerünknek tiszításra lenne szüksége, a saját és rendszerünk biztonsága érdekében forduljunk szakemberhez. Egy előzetes konzultáció és helyszíni felmérés során könnyen kiszűrhető, hogy valóban a szennyeződés okozza-e a problémát. 

Ez is érdekelhet…