fbpx

A napelempiacot sem kíméli az árváltozás, egy rövid piaci kitekintés keretében bemutatjuk, mire számíthat a fogyasztó a jövőben. Illetve az is kiderül, érdemes-e most cselekedni?

Drága vagy olcsó napelem: mi várható a megújulók piacán?

A napelemek világpiaci helyzete – ahogy minden más terméké is az elmúlt időszakban – kiszámíthatatlan turbulenciát okozott a fotovoltaikusok árváltozásaiban. A járványhatás okozta kínai piac szűkülése, a szállítási és ellátási gondok, és dinamikusan változó kereslet-kínálat a világ számos országában – köztük Magyarországon is, alapvetően alakította át a megújulók árkörnyezetét. De mi várható a következő években? Drágulnak vagy éppen ellenkezőleg, olcsóbbak lesz a szolárrendszerek? 

Akik azért maradnak ki a nemrég indított napelemes pályázati programból, mert arra várnak, hogy az emelkedő árakat mindjárt korrigálni fogja a világpiac, rossz döntést hoznak. Az IHS Markit elemzése szerint erre ugyanis a következő egy-két évben biztosan nem számíthatunk.

A párizsi cég nemrégiben azt vizsgálta, várható-e olyan piacon olyan befolyásoló tényező, amely lenyomhatja a napelemes rendszerek árát, vagy éppen ellenkezőleg: a pandémia felpumpálja majd a kínálati árakat. A piackutató cég előrejelzése arra int, hogy aki az árak csökkenésére vár, annak nem érdemes várnia: 2023-ig biztosan nem áll vissza a 2019 előtti árszínvonal a megújulók piacán. A közzétett cikk szerint az elmúlt, majdnem egy évtizedben már így is rendkívüli volt a kereslet és a kínálat felhajtó ereje a piacon.

A nagyobb gyártási volumennek köszönhetően 7 év alatt a szolárrendszerek ára ütemesen a felére csökkent, vagyis csupán 7 év kellett ahhoz, hogy ugyanazt a terméket már csak fele annyiért kínálják a boltokban. Ez az intenzív árcsökkenés hatalmas lendületet adott a telepítési kedvhez, így azok is megújulókat kezdtek telepíteni, akik eddig nem hittek a napelemes rendszerek megtérülésében. Alig hét év alatt a beépített kapacitás 275 százalékkal lett nagyobb. 

A pandémia a megújulók piacát sem kerülte el

A soha nem látott dinamikus növekedést aztán a járványhatás hirtelen megtorpanásra, majd erőteljes fékezésre kényszerítette. Mivel a pandémia még most is kitart, a beszerzési és ellátási láncok egyre komolyabb mértékben sérülnek, ez pedig felhajtja az árakat.

Az IHS Markit piackutató szerint ez évről-évre körülbelül globálisan 4 százalék körüli áremelkedést hoz magával, és a folyamatnak még közel sincs vége. A réz ára szinte kilőtt, a szilícium, azon belül is a poliszilícium ára a duplájára emelkedett, emellett pedig a szoláris üveggyártás is megugrott, és a szállítási költségek is rekordmagasságokba szöktek, így ez az áremelkedés közel sem tűnik elrugaszkodottnak. Sőt, bár a felmérés szerint csak idén augusztustól a gyártási költségek 15 százalékkal növekedtek, de a piaci helyzetet látva ez az emelkedés nem válik el más termékek áremelkedési ütemétől.

Emelkedő napelemárak: mit hoz a jövő?

Bár további, nagy léptékű áremelkedésre a szakemberek nem számítanak, a pandémia előtti piaci környezet csak 2023 után állhat vissza a két évvel ezelőtt megszokottra. Ez azonban nem veti majd vissza a beruházásokat, hiszen az elszálló energiaárak egyre inkább arra sarkallják majd a kis- és nagyfogyasztókat, hogy a számukra szükséges energiamennyiséget megújulókból nyerjék. Ezért a jövő év folyamán további ütemes kapacitásbővülés várható a világon, ez akár azt is jelentheti, hogy egyetlen év alatt a telepített kapacitás mértéke akár további 20 százalékkal is bővülhet.

A hazai piacon – a vissza nem fizetendő támogatásnak köszönhetően – hasonló trendek várhatók, noha az építőanyagok drágulása, az euró-forint árfolyam ingadozása rányomhatja a bélyegét az árakra. Ez pedig minimálisan, de megemelheti a kereskedői árakat, így hazai viszonylatban árcsökkenésre, olcsóbb napelemes rendszerárakra biztosan nem számíthatunk. Ezért érdemes minél előbb – legalábbis a HET-program keretében meghirdetett napelemes pályázat kimerüléséig – belevágni a saját, háztartási méretű kiserőmű telepítésébe.

De az is jobban jár, aki a támogatás nélkül kezd bele a rendszerépítésbe, hiszen most még kihasználhatja a szaldó elszámolás előnyeit, ezzel pedig nemcsak a beruházási költséget faraghatja le, de saját energiafogyasztásához így egy gyorsabban megtérülő rendszert is telepíthet. 

Ez is érdekelhet…